Készülnek a munkára

MÉHÉSZET Egy hónapja repültek ki az első méhek a Baja környéki kaptárokból. A méhészeknek ilyenkor az a legfontosabb feladatuk, hogy biztosítsák a megfelelő életteret a folyamatosan gyarapodó kaptárokban.
2017. ápr. 06. 0 comment
A családok létszáma néhány hét alatt a háromszorosára nőhet A családok létszáma néhány hét alatt a háromszorosára nőhet
A kaptárokból borult időben csak a felderítők járnak ki, hogy megnézzék, merre lehet virágport gyűjteni. Igazodnak a természethez, ahogyan hosszabbodnak a nappalok, úgy indul meg az élet a kaptárokban is. A rovarok folyamatos megfigyelése ilyenkor nagyon fontos, mivel ez az időszak a generációváltásról szól. A családok létszáma néhány hét alatt a háromszorosára nőhet, így egyre több fiókkal kell bővíteni a kaptárokat.
Zsellér László őstermelő, méhész: „A dolgozó méhecske 21, a here 23, míg az anya 16 nap után kel ki a petelerakástól számítva. Már duzzad a kaptár, bővíteni kell a telelőfészket, adni kell a helyet az anyának, hogy legyen hova petéznie, legyen elég élelme. Így lendületesen fejlődhet a család.”
Egy friss uniós felmérés szerint a hazai piacon jóval kevesebb a hamisított méz, mint Nyugat-Európában. A magyar mézfogyasztás népszerűsítésére tavaly ősszel kampányt indított az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. A szakma képviselői azt szeretnék elérni, hogy a fogyasztók közvetlenül a termelőktől vásároljanak. A természetes eredetű, kiváló minőségű mézet dombornyomásos üvegben kapni, amire zárjegy is kerül.
Az első bő virágporú növény, ami nektárt is ad, a fűzfa. Nemsokára repcére is mehetnek a méhek. A termelők abban bíznak, hogy az időjárás idén kegyesebb lesz az akác hordására, mint az elmúlt évben volt. Bajai TV 

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2016.

Jánoska-eresztés
Szezonnyitó Strandfesztivál
Motorcsónak Eb-Vb
21. Bajai Halfőző Fesztivál
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*