Víziszárnyas-feldolgozó üzem épül

MÉLYKÚT Új víziszárnyas-feldolgozó üzemet épít a Hunent Zrt. mintegy 12,5 milliárd forintos beruházással, amellyel 350 új munkahelyet is teremt, jelentette be április 10-én Szijjártó Péter miniszter.
2017. ápr. 11. 0 comment
Szijjártó Péter és Kiss István a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón MTI Fotó: Kovács Attila Szijjártó Péter és Kiss István a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón MTI Fotó: Kovács Attila
Az európai csúcstechnológiát képviselő, zöldmezős beruházáshoz a kormány 4,4 milliárd forintos támogatást biztosít.  Kiemelte: ez a beruházás is hozzájárul, hogy a magyar élelmiszeripar növekedő pályán maradjon. „Az autóiparhoz hasonlóan a nemzetközi élelmiszeriparban is technológiai verseny zajlik, folyamatosan fejleszteni kell a versenyben való megfelelésért”, mutatott rá a miniszter.
Kiss István, a Hunent igazgatósági elnöke azt mondta, hogy Európában egyedülálló üzemet hoznak létre, hiszen kapacitásban és technológiai fejlettségben kevés hasonló pecsenyekacsa-vágóhíd és feldolgozóüzem létezik. Az első ütemben, 2018 decemberéig felépítik egyebek mellett az új vágóhíd csarnokot, élőállat fogadó csarnokkal, biológiai szennyvíztisztítót és egy nagy tárolókapacitású, automatizált hűtőházat. Az 1852-ben alapított kiskunhalasi vállalat fő profilja a pecsenyekacsa, de libával is foglalkoznak. Az árbevétel 80 százaléka származik exportból, főleg Németországból, de Kanadába és Ázsiába is szállítanak.
A nyilvános cégadatok szerint a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. 2015-ben 9,23 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 9,25 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 104 millió forint volt a 2014-es 51,9 millió forintot követően.

 

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*