Fal- és életszépítő: ismét Baján

EGYMI Az utolsó ecsetvonások egy barna faágon: elkészült a Dzsungel könyvét ábrázoló falfestmény a bajai Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (közismertebb nevén speciális iskola) ebédlőjébe vezető folyosón. Dr. Mannheim Viktória, az Ecsetre fel a gyermekekért! Alapítvány megálmodója, a Gergely Alexandra Emlékdíj idei nyertese ismét Baján festett.
2017. jún. 18. 0 comment
Először a bajai Szent Rókus Kórház gyermekosztálya, majd 2015-ben a védőnői szakszolgálat Kolozsvár utcai épülete szépült meg a keze nyomán: a miskolci dr. Mannheim Viktória hat éve tartó missziója, hogy olyan intézmények falait tegye barátságossá, otthonossá, ahol beteg, sérült vagy árva gyermekek huzamosabb időt töltenek el. Tevékenységének hamar híre ment, ma már alig található Magyarországon olyan város, ahol legalább egy (de inkább több) intézmény ne őrizné a keze nyomát. Munkáját mindenütt helyi önkéntesek, valamint a Rotary Clubok segítik. Április 22-én Hercegszántón vette át a Gergely Alexandra Emlékdíjat, és már akkor körvonalazódott a következő bajai feladat a speciális iskolában, amelyet sikerült is beilleszteni a programjába, holott ez csöppet sem könnyű: dr. Mannheim Viktória naptára ugyanis kb. másfél évre előre tele van festési tervekkel. - A díjátadó után két gyereknapi programot szervezett az Ecsetre fel a gyermekekért önkéntes kampány: egyiket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház egészségügyi intézetében, itt közel 80 gyereknek szereztünk csodás délutánt, ajándékok, koncertek, kézműves foglalkozások által. Utána 35 árva gyermeket látogattunk meg diósgyőri lakásotthonkban szintén kézműves foglalkozásokkal, valamint játékokat, lufit, süteményt vittünk. Aztán Veszprémben a Bárczi Gusztáv Speciális Iskola falait szépítettem meg a Balatonfüred-Veszprémi Rotary Club segítségével, június 4-én a penci gyermekotthonban festettem a Rotary Club Dunakeszi támogatásával, közben a diósgyőri bölcsőde megszépítése zajlott, ott már csak egyetlen vizesblokk maradt, amit augusztusban tervezünk befejezni. Jövő héten Balatonföldváron festek egy óvodát, júliusban pedig Bajorországban egy anyaotthont, egy oda kiköltözött önkéntesem közbenjárására. Augusztusban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház hematológiai osztályán az utolsó kórtermet festjük a Kun Klaudia Alapítvány támogatásával – sorolta az elmúlt és a következő hetek eseményeit dr. Mannheim Viktória, amikor a munka végeztével önkénteseivel együtt megpihent az iskola ebédlőjében. Mint mondta: időközben arról értesült, hogy egy újabb díjat is megítéltek számára. Június 26-án Budapesten veszi át a Rotary Club Budapest Center által adományozott Civil Támogató Díjat a Tűzoltó utcai gyermekklinika szakrendelői várótermeinek festéséért.
Régi terve volt, hogy a Dzsungel könyve című, mindenki által ismert és szeretett mese jeleneteit megfesthesse, de eddig nem találkozott ehhez megfelelően terjedelmes falfelülettel. A bajai EGYMI-ben azonban minden rendelkezésre állt a munkához, így Maugli, Balu, Bagira, Lajcsi és az elefántok is felkerültek a falakra. Baján mindig különösen népes és lelkes önkéntes csapat várja dr. Mannheim Viktóriát, ezúttal is 18 segítsége volt, akik felváltva jöttek festeni és egyéb munkákat végezni. A csapat ellátásában és az apróbb technikai részletekben a Rotary Club Baja és a Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány segített, minden egyebet (színező paszták, ecsetek, szükséges eszközök) az Ecsetre fel a gyermekekért Alapítvány biztosította.
Forgó Hajnalka, a speciális iskola igazgató-helyettese elégedetten és örömmel vette át a munkát június 18-án, vasárnap kora délután. - Minden várakozásunkat felülmúlta a falfestés. Gyönyörű lett, biztos vagyok benne, hogy a gyerekeink is megcsodálják majd. A szakiskolások már most szembesülnek vele, hiszen itt vannak nyári gyakorlaton, az ovisok és általános iskolások azonban csak szeptemberben térnek vissza, de mindenképpen lefotózzuk a pillanatot, amikor meglátják - mondta az intézményvezető. Hozzátette: a nagyobbacskák ki is vették a részüket a munkából, mivel az alul kicsit maszatos falat mintegy 50 cm magasságban előkészítették, halványzöldre festették, így  megkönnyítve a fűtechnika végrehajtását. A speciális iskolában további falfelületek is rendelkezésre állnak, ezért bármikor szívesen visszavárják a festő csapatot.
Sarlós István, a Rotary Club Baja titkára a munkálatok két napja során többször is ellátogatott a helyszínre, sőt, egy alkalommal még festeni is beállt. Dr. Mannheim Viktória és a Rotary Club Baja kapcsolata az első festésekre nyúlik vissza. - Régi együttműködés a miénk, még Beke Zsolt elnöksége idején készült el a kórházi gyermekosztályának falfestése, Lentner Lehel idején pedig a védőnői szakszolgálat festése. Természetes, hogy most is melléálltunk útiköltség-térítéssel és mindazon technikai apróságokkal (pl. reflektor), amelyek szinte észrevétlenek, de ha nincsenek, akkor nagyon tudnak hiányozni. A klub továbbra is partner minden ilyen kezdeményezésben – mondta az elnök.
A másfél napi festés ezúttal is jó hangulatban telt, a vidám falfestmények ragyogó színekkel fogják megszépíteni a speciális iskolában tanuló több mint ötszáz gyermek és fiatal mindennapjait.
Sándor Boglárka 

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*