Aláírták az együttműködési megállapodást

EJF Rövid időn belül harmadszor is Bajára látogatott a Lee Bond vezette kínai delegáció: a kínai-magyar Huxiang Kulturális Együttműködési Szervezet oktatási csereprogram felelőse a Hunan tartománybeli Chenzou (a helyi fogalmak szerint 4 milliós lakosú „kisváros”) egyetemének vezetőit  kísérte el városunkba, ahol az Eötvös József Főiskolával írtak alá együttműködési keretszerződést.
2017. dec. 07. 0 comment
A Szegedi úti intézményben összes intézetének vezetői és munkatársai fogadták december 6-án a külföldi vendégeket, akik több ízben is jelezték már, hogy főként a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakirány érdekli őket, ezért Bakacsi Zita, a képzés vezetője erről állított össze számukra prezentációt. A vendégek nagy érdeklődéssel hallgatták az ismertetést, majd elmondták: bár egyetemükön működik ehhez hasonló képzés, náluk az oktatás sokkal inkább egészségügyi jellegű, végzettjeik főként kórházakban, szociális intézményekben tudnak elhelyezkedni, ezért nagyon érdekli őket a magyar modell, amely a gondozást, nevelést helyezi előtérbe. Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektorhelyettes elmondta: összeállítottak számukra egy angol nyelvű oktatási tervet, ennek megvitatása után és a konkrét igények felvázolását követően akár már szeptembertől tudnak újabb kínai diákokat fogadni. Jelenleg 13 kínai fiatal tanul az EJF-en, többségük gazdaság és menedzsment szakon.
Deng Dang Xiong, a Xiangnan Egyetem elnöke úgy nyilatkozott: minden tekintetben megfelelőnek tartja az EJF oktatási és képzési formáját, mivel ez a fajta képzés Kínában nem ismeretes. Úgy gondolja, az együttműködés kétoldalú kell hogy legyen, magyar diákokat is szívesen látnának Kínában tanulni, megismerni egymás kultúráját, értékeit. A két intézmény közötti megállapodást a felek a városháza dísztermében írták alá. Csubákné Besesek Andrea alpolgármester elmondta: az önkormányzat támogatja a két intézmény együttműködését, és szívesen látja Baján a külföldi diákokat. Ugyanakkor a jövőben további kulturális és gazdasági kapcsolatok kiépítése is szóba kerülhet.
Sándor Boglárka  

Facebook képgaléria megtekintése

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*