Szent Péter és Szent Pál Plébániatemplom
A Tóth Kálmán tér nyugati oldalán álló katolikus templomot Grassalkovich Antal, a város földesura építtette 1765-ben barokk stílusban. A templom mennyezetfreskóit a bajai művésztanár, id. Éber Sándor készítette az 1930-as években. A templom melletti szoborfülkében Domenico Berti kőfaragó 1827-ben készített Szent Flórián szobra áll. A templom mellett található plébánia homlokzatán a felirat, illetve a kronosztikon az 1840-es városi tűzvészre, valamint az azt követő újjáépítésre utal.
A belvárosi orgonaesték keretében rendszeresen tartanak a templomban orgonakoncerteket.
Szent Péter és Szent Pál Plébániatemplom
6500 Baja, Szent Imre tér 6.
Tel: (+36) 79/321-642
Web: www.belvaros.bajaplebania.hu

Páduai Szent Antal Ferences Kolostortemplom
A városháza mögött áll a ferencesek (barátok) temploma, mely 1728-1756. között barokk stílusban épült, majd 1780-ban átalakították. Mai arculatát 1928-29-ben kapta. Számos értékes berendezése és felszerelése közül kiemelkedő jelentőségű a barokk kori szószék, a sekrestye és az 1761-ből származó, keményfából faragott, körbejárható rokokó öltözőszekrény. Baján a legrégebbi ismert barokk alkotás a templom külső, déli falfülkéjében Máter Dolorosa 1740-ben készült szoboralakja. Jobb oldali magas tornyát tűztoronyként, majd kilátóként használták. A belvárosi orgonaesték keretében rendszeresen tartanak a templomban orgonakoncerteket.
A templom mellett található Jávor Ferenc parkban (Jávor Ferenc hosszú évtizedekig volt a Szent Antal templom plébánosa) található többek között Türr István és Kliegl József mellszobra.
Páduai Szent Antal Ferences Kolostortemplom
6500 Baja, Bartók Béla u. 1.
Tel: (+36) 79/322-382

Déri-kert
A bajai származású, szülővárosába dúsgazdagon hazatérő bécsi selyemgyáros, műgyűjtő, Déri Frigyes nevét viseli a szép sétakert. Magyarságát mindvégig megőrizte. Vagyonát, családjára jellemzően, a kultúra támogatására használta fel. A Déri Frigyes által megálmodott, adakozásából 1914-ben létrehozott kertben áll az I. világháború hőseinek 23 méter magas emlékműve. Ugyancsak itt állították fel 1956-ban az első magyarországi, forradalmi emlékművet is. A kert ma is hűen tükrözi az alapító gondolatát: „Otthonául napsugárnak, madárdalnak, gyermekkacagásnak”. 

Rókus utca
Hatalmas gesztenyefák díszítik a Déri-kert melletti Rókus utcát, melynek elején a temetőt és annak kápolnáját érdemes megtekinteni. E kápolnánál találjuk a neves, bajai születésű hadvezér, az első magyar hadügyminiszter, Mészáros Lázár sírját, valamint az 1840-es tűzvész áldozatainak emlékművét. Az utca végi domb tetején található a Kálvária temető és kápolna. (Egyes feltételezések szerint a kápolna terveit Hild József készítette, ám ez a feltételezés nem bizonyítható.) Az itt nyugvó festőművész, Nagy István szülőháza a temetővel szemközt áll.

 

Jelky András szobra
Az egyik legforgalmasabb csomópontnál, az 51-es és 55-ös főút kereszteződésénél, a belváros szélén, egy útkereszteződésben, a róla elnevezett téren található a bajaiak kedves jelképe, a bajai születésű – szabólegényből lett világutazó – Jelky András földgömbön álló, vándorbotos szoboralakja. A bronzszobor Medgyessy Ferenc, a vasbeton földgömb Miskolczy Ferenc alkotása.
Jelky András szobra
6500 Baja, Jelky András tér

 

Zsinagóga - Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ
A városi könyvtár a város legszebb műemlék épületében, az 1845-ben épült késő klasszicista zsinagógában, valamint a mellette lévő egykori zsidó szeretetotthonban működik. Az utcafronton a kijárat felett magyar felirat olvasható: EGYEDÜL AZ ISTENNEK. Az épület tetőzetén két Dávid-csillag magasodik. Mivel az épületet nem formálhatták át a könyvtár funkciói szerint, megmaradt az eredeti berendezés nagy része. Így az eredeti tér- és a kettős galériarendszer. A zsinagóga beépített rituális tárgyait, például az előcsarnok kézmosóját, a díszes perselyt és a frigyszekrényben lévő tóraszekrényt (3 tóra van, mely Mózes Öt Könyvéről szól) gondosan helyreállították. Velük egy kevés kegytárgyat is, a mizrah-emelvény mellvédrácsozatával együtt.
Zsinagóga
6500 Baja, Munkácsy Mihály utca 9.
Tel: (+36) 79/325-216
Web: www.bajaikonyvtar.hu

Polgármesteri Hivatal

Cím: Baja, Szentháromság tér 1.
Tel.: +36 79 /527-100
E-mail:
polghiv@bajavaros.hu
További információk…

Baja Marketing Kft.

Cím: Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: + 36 79/322-591
E-mail: titkarsag@bajamarketingkft.hu
További információk…

Tourinform Iroda

Cím: Baja, Szentháromság tér 11.
Tel/fax: (+36) 79/420-792
E-mail:
baja@tourinform.hu
További információk…

Csodálatos Baja 2017.

XXII. Bajai Halfőző Fesztivál
Best Of Musical
Mágnás Miksa
Operagála
További információk…

Hírlevél feliratkozás

Név:* E-mail:*