Főoldal arrow Idegenforgalom arrow Vízi élmények arrow Vízi sportok, vízi eszközök
Vízi sportok, vízi eszközök PDF Nyomtatás

VÍZI SPORTOK

Úszás
Rendkívül fontos, hogy a bajai gyerekek mielőbb megtanuljanak úszni, hiszen a nyarat a Duna, illetve belvárosi mellékága, a Sugó partján töltik a diákok. Éppen ezért már az 1970-es években is szervezett úszás oktatás zajlott a városban. Kánikula híján a Petőfi-szigeti sportuszoda áll rendelkezésre. Ne feledjük: az úszás versenysport, de egyben szabadidős tevékenység is. Egészségügyi célból is sokan kedvelik.

Image

Kajak-kenu
Az ősi kor emberei már különféle ladikokkal, csónakokkal szelték át a tavakat, folyókat. Napjaink kajakja azonban az eszkimók, kenuja pedig a kanadai indiánok vízi alkalmatosságához kapcsolható. Baján a sport mellett nagy hagyománya van a túráknak. A turistáknak érdemes előbb a Petőfi-szigetet körülevezni, s csak utána kimerészkedni a Dunára és csodás mellékágaiba. A harmadik lehetőség: biztonságos, mégis páratlan élmény a Ferenc-csatornán leevezni.

Image

Sárkányhajózás
A sárkányhajózás közösségfejlesztő hatása köztudott. A közös munka már a hajó vízrebocsátásakor is elengedhetetlen, de az igazi csapatmunka csak a vízen veszi kezdetét. Az akár 20 embert is befogadó, 13 méter hosszú, evezősökkel együtt közel 2 tonnás hajó hajtásához szükséges, a teljes szinkronban történő együttműködés, a csapat kovácsa. Rendkívül alkalmas csapatépítésre, közösségi szellem formálására. Nem igényel előképzettséget (az úszni tudáson kívül), így bárki, aki érez magában erőt, energiát, és fogékony az új iránt, szereti a vizet, a természetet és a versengést, részt vehet sárkányhajós programokban. 10-15 perc gyakorlás után már látványos és izgalmas küzdelmet lehet kialakítani.

Bővebb információ:
Bajai Vizisport Klub
Tel: (+36) 30/682-9054
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Web: www.bajaivizisport.hu

Image

Wakeboard
Sok ember azt gondolja, hogy ez a sport elérhetetlen vagy nagyon nehezen tanulható meg. Van egy jó hírünk: egy pár perces elméleti oktatás után azonnali sikerre számíthat.
A wakeboard szörfözés ihlette, extrém sport. A surfdeszka lekicsinyítésével kezdődött, ma már önálló sportként az egyik leglátványosabb extrém sportok közé tartozik. Két fajtája van, a kötélpályás és a motorcsónakos.
Hajó-wakeboard oktatás, wakeboardozási lehetőség, bővebb információ: Bajawakeboard Vízisport Egyesület
Tel: (+36) 70/978-3075

Image

Vízisí
Rendkívül népszerű nyári szórakozás Baján, a Dunán. Mint sportág, három különálló sportból áll. Vannak versenyzők, akik mindhárom ágat űzik, ugyanakkor vannak, akik csak egy-egy ágra specializálták magukat. E három ága a vízisínek: a szlalom, az ugrás, illetve a trükksíelés.
Vízi oktatás, vízisielési lehetőség Baján, bővebb információ:
Bajawakeboard Vízisport Egyesület
Tel: (+36) 70/978-3075

Image

Tube vontatás
A vízisportok egyik legújszerűbb, extrém változata a motorcsónakos vontatás. Baján, hasonlóan a többi vízisporthoz, rendkívül népszerű, főleg a fiatalok körében.
Tube vontatás Baján, bővebb információ:
Bajawakeboard Vízisport Egyesület
Tel: (+36) 70/978-3075

Vízi élménytúra Baján
Rövid csónakázás (max.3 fő) a Sugovicán megkerülve a Petőfi-szigetet, majd hajókázás a gyönyörű Kádár-szigethez.
Bővebb információ:
Bajawakeboard Vízisport Egyesület
Tel: (+36) 70/978-3075



VÍZI ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZÉSE

Bajawakeboard Vízisport Egyesület
Tel: (+36) 70/978-3075
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Web: www.bajawakeboard.hu
Szolgáltatások: wakeboard és egyéb felszerelések kölcsönzése

Czoboly Zoltán cserkész vízitelep
6500 Baja, Petőfi-sziget
Tel: (+36) 70/6073-450
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Szolgáltatások: kajak, kenu kölcsönzés

Ifjúsági Szálló és Kemping
6500 Baja, Petőfi-sziget
Tel: (+36) 79/522-230
Szolgáltatások: kaja, kenu kölcsönzés

Kagyló (Sugovica parton)
Szolgáltatások: kajak, kenu, vízibicikli kölcsönzés

Ökoturisztikai Központ
7142 Pörböly, Bajai út 100.
Tel: (+36) 74/491-483
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Web: www.gemenczrt.hu
Szolgáltatások: kajak, kenu kölcsönzés



VÍZI ESZKÖZÖK GYÁRTÁSA, ÉRTÉKESÍTÉSE

Hajóker Kft.
6500 Baja, Szegedi út 86.
Tel: (+36) 79/326-022; (+36) 79/326-256; (+36) 30/985-5096
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Szolgáltatások: hajótestek, csónakmotorok, alkatrészek értékesítése

Sugó Vízisport
6500 Baja, Jelky András tér 2.
Tel: (+36) 79/324-433
Fax: (36) 79/423-722
E-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Web: www.sugovizisport.hu
Szolgáltatások: hajózáshoz szükséges felszerelések, hajóépítés, hajótestek és csónakmotorok értékesítése, szakszervíz

Utolsó frissités ( 2013. április 10. szerda 19:44 )
 
Bajai Gyermek és Ifjúsági Nap

Ma 2013. május 23. csütörtök, Dezső napja van.

Csodálatos Baja 2013.

 

Koltai Róbert Napló-Szilánkok

2013. május 23. 19 óra Koltai Róbert Napló-Szilánkok 1924-1925.,helyszín: Bá...

 

Szabad egy táncra?

2013. május 26. 19 óra Szabad egy táncra? ... az első lépés egymás felé ...

 

Hősök napi városi megemlékezés

2013. május 26. (vasárnap) 10.30 óra Hősök napi megemlékezés, helyszín: R&oacu...

 

Emlékezés a holokauszt bajai áldozataira

2013. május 26. (vasárnap) Emlékezés a holokauszt bajai áldozataira.  ...

 

A Nap napja

2013. május 24. (péntek) 17 óra a Nap protuberanciái, foltjai, színképvonalai t&aac...

 

Nyílt nap a Bajai Mentőállomáson

2013. május 25. 9 óra az Országos Mentőszolgálat Bajai Mentőállomásának ny&i...

 

Madarak és fák napja

2013. május 25. (szombat) 16–18 óra Madaras játszóház a Hétszínvir&aac...

 

Sok hűhó semmiért, a Bajai Fiatalok Színháza előadása

A 2012/2013-as színházi évad utolsó bemutatójaként a Bajai Fiatalok Szính&aa...
Online jegyvásárlás

Hírlevél

Név:*
E-mail:*
facebook_bajavaros
Parlagfű koncentráció
SCHARPIE GYROS-HÁZA BAJA, BARTÓK BÉLA U.
Ifjúsági Szálló és Étterem
Kajak-Kenu Kölcsönzés az Ifjúsági Szálló és Kempingben
Bajai Rádió Online
Bácskai Napló
Felső-Bácskai Hulladékgazdálkozási Kft.