Főoldal arrow Turizmus
Idegenforgalom PDF Nyomtatás

Baja Magyarország déli határán fekszik, Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa. Sokáig az átmenő forgalom dominált, hiszen a városon keresztülhalad az 51. számú főút, amely kapcsolatot teremt Kecskeméttel és Budapesttel, dél felé Hercegszántóval, mely az egyik fontos déli határátkelő. Valamint az 55. számú főút is itt halad át, amely összeköti Pécset és Szegedet. Vízi közlekedés szempontjából is jelentős szerepe van a városnak, a Duna- Majna- Rajna vízi út egyik kikötője.

Baja városa egyre kedveltebb turisztikai célpontja mind a hazai, mind a külföldi vendégeknek. Nem véletlen, hiszen természeti és kulturális értékei, rendezvényei, létesítményei igen vonzóak. A város adottságai kiválóak, gazdag programokat kínálnak az ide látogatóknak.

A Duna és a Sugovica számos látnivalót és szabadidős lehetőséget nyújt. Hajózás, fürdés, vízitúrák, horgászat várják a vendégeket. Természeti látnivalóink ezzel még nem értek véget. Baja közvetlen környékén terül el a Gemenc, amely szépségével igazi felüdülést jelent a túrázóknak. Ez az érintetlen szépség, gazdag vad- és növényvilággal, a világ minden tájáról vonzza a látogatókat. A város értékes építészeti értékei, gazdag programjai, gasztronómiai értékei és tradíciói igazán vonzó úti céllá teszik Baját.
 

Utolsó frissités ( 2008. június 22. vasárnap 13:44 )
 

Ma 2010. szeptember 09. csütörtök, Ádám napja van.

Fekete-Pencz Ingatlanközvetítő Betéti Társaság
Forgalmirend változás
Hírlevél nyereményjáték

Hírlevél

Név:*
E-mail:*

 

Kosóczki Tamás doktori orgonahangversenye

Kosóczki Tamás doktori orgonahangversenye 2010.szeptember 29. szerda, 19.30 Budapest, Művészetek Palot...

 

A Starlight Musical Színház felvételi felhívása

A Starlight Musical Színház felvételt hirdet gyermek, ifjúsági és felnőtt csoport...

 

SugoVica Balladája

A Gemenc Táncegyüttes és az a’la cARTe Theatrum Csoport közös produkciója: SugoVi...

 

Best of 2009

2010. szeptember 14. kedd, 17 órakor kerül sor a Magyar Újságírók Orszá...