Főoldal arrow Hírek arrow Sport arrow Döntőbe jutott Hosszú
Döntőbe jutott Hosszú PDF Nyomtatás

Hosszú döntős és elődöntős
Hosszú döntős és elődöntős

LONDON 200 vegyesen a két magyar az első elődöntőben úszott hétfőn este. Hosszú Katinka 2:10.74-gyel megnyerte a futamot, Verrasztó Evelyn pedig 2:11.53-mal negyedik lett. A második futamban a kínai Je Si-ven olimpiai csúcsot úszott. Hosszú az ötödik legjobb idővel került be a döntőbe, Verrasztó viszont csak a 9. lett összesítésben.

A 200 pillangó előfutamában ma délelőtt Hosszú Katinka összesítésben a negyedik, Jakabos Zsuzsanna pedig az ötödik legjobb idővel bejutott az elődöntőbe. A 400 méter vegyesen negyedik helyezett Hosszú a harmadik futamban indult, ahol 2:07.75 perces idővel második lett. Jakabos ezt követően lépett a rajtkőre, 2:07.79-es idejével harmadikként csapott célba.
Immár az is eldőlt, hogy nem adja fel egyik számot sem a másikért Hosszú Katinka. Így a londoni olimpia kedd esti úszóprogramjában rajtkőre áll a 200 méter pillangó elődöntőjében, majd a 200 méter vegyes döntőjében is. - Olyan keményen dolgoztam a döntőért 200 vegyesen, hogy elindulok ebben a versenyben is. Az ember életében ritkán adódik alkalom olimpiai döntőben úszni - mondta Hosszú azt követően, hogy kedd délelőtt 200 pillangón bejutott az elődöntőbe.
Az egyik szám feladásának lehetősége azért merült fel, mert a 200 pillangó elődöntője és a 200 vegyes döntője között csak háromnegyed óra van. - Odateszem magam mindkét számban. A pillangó elődöntőjében legalább 98 százalék kell a döntőért, taktikázni nem lehet. Mindent beleadok, lesz, ami lesz. Majd kiderül, hogy mennyire tudom kipihenni magam a vegyesre - fogalmazott. Hozzátette: edzőjével konzultálva döntött arról, mit vállal. Az elődöntőket magyar idő szerint 20.57-től rendezik.
MTI
 
Utolsó frissités ( 2012. július 31. kedd 11:38 )
 
< Előző   Következő >
Koltai Róbert Napló-Szilánkok

Ma 2013. május 23. csütörtök, Dezső napja van.

Csodálatos Baja 2013.

 

Koltai Róbert Napló-Szilánkok

2013. május 23. 19 óra Koltai Róbert Napló-Szilánkok 1924-1925.,helyszín: Bá...

 

Szabad egy táncra?

2013. május 26. 19 óra Szabad egy táncra? ... az első lépés egymás felé ...

 

Hősök napi városi megemlékezés

2013. május 26. (vasárnap) 10.30 óra Hősök napi megemlékezés, helyszín: R&oacu...

 

Emlékezés a holokauszt bajai áldozataira

2013. május 26. (vasárnap) Emlékezés a holokauszt bajai áldozataira.  ...

 

A Nap napja

2013. május 24. (péntek) 17 óra a Nap protuberanciái, foltjai, színképvonalai t&aac...

 

Nyílt nap a Bajai Mentőállomáson

2013. május 25. 9 óra az Országos Mentőszolgálat Bajai Mentőállomásának ny&i...

 

Madarak és fák napja

2013. május 25. (szombat) 16–18 óra Madaras játszóház a Hétszínvir&aac...

 

Sok hűhó semmiért, a Bajai Fiatalok Színháza előadása

A 2012/2013-as színházi évad utolsó bemutatójaként a Bajai Fiatalok Szính&aa...
Online jegyvásárlás

Hírlevél

Név:*
E-mail:*
facebook_bajavaros
Parlagfű koncentráció
SCHARPIE GYROS-HÁZA BAJA, BARTÓK BÉLA U.
Ifjúsági Szálló és Étterem
Kajak-Kenu Kölcsönzés az Ifjúsági Szálló és Kempingben
Bajai Rádió Online
Bácskai Napló
Felső-Bácskai Hulladékgazdálkozási Kft.