Ora et labora! PDF Nyomtatás

Image
Szerdán helyezték örök nyugalomra Rapcsányi Lászlót, Baja díszpolgárát

GYÁSZ Rapcsányi László (Jánoshalma, 1925 – Budapest, 2013)
Baja, Bezerédj utca… A Fölvég határa. A családi ház, mely szülőháza is lehetett volna Rapcsányi Lászlónak, de születésekor még építették, így Jánoshalmán, a nagyszülői házban, a sokszor emlegetett Rigó utca 696. számú házban született 1925. április 23-án.
Jó sorsom megengedte nekem, hogy ismerhettem. Nem szeretett a múltról beszélni, de rövid történeteiben, esszéiben, leginkább rádiós műsoraiban – így, utólag tűnik csak fel – valójában mindig a szülőföld, a Bácska volt mindenek kiindulópontja, az igazodási pont.
Baja, gyermekkora városa, és a kisváros hangulata, a Sugovica nyári sugarai, a III. Béla gimnázium klasszikus műveltséget sugárzó ciszterci szerzetes tanárai meghatározták életét. A csínytevő fiatal fiú a bensőséges környezetben megtanulta, ha rosszat tesz, az odafigyelő felnőttek rászólnak az utcán: - Megmondlak Apádnak! A ciszterci tanárok mellett pedig nem lehetett csak úgy, egy „laudetur”-ral elszaladni.
Doktorátust a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán szerzett, emellett a bölcsész kar magyar-francia szakán is hallgatott. Már egyetemista korában kapcsolatba került a Magyar Rádióval – mellyel egyidős –, és 1960-tól külső munkatársa, 1968-tól belső, később főmunkatársa lett; 1993–1995 között a vallási főszerkesztőség vezetője.
Művelődés- és vallástörténeti műsorain több generáció nőtt fel. Jellegzetes, talán bajmoki származású édesapja délvidéki nyelvjárását őrző beszéde és orgánuma miatt a Rádió meghatározó hangja lett. A televízióban is voltak műsorai, de amikor választania kellett, élete szerelmét, a rádiót választotta, a nehezebbet, ahol hanggal láttatni is kellett.
Több nagy sikerű könyv (A Biblia világa, Vendégségben őseinknél, Beszélgetés a Bibliáról, Áthosz, Jeruzsálem, Szent Péter széke fényben és árnyékban) szerzője, számtalan kitüntetés, elismerés birtokosa, a Magyar Rádió Örökös Tagja, Baja Város díszpolgára. Életművéért 2008-ban megkapta a Pulitzer-emlékdíjat. „A legnagyobb örömet a Baja Város Díszpolgára cím jelentette, mert apám erre lenne a legbüszkébb” – mondta.
Életének utolsó évtizedében Baja város története egyre inkább foglalkoztatta, gyakori vendég volt a Türr István Múzeumban. Így együtt dolgoztunk a bajai szegénygondozó ferences nővérek, Rapcsányi Jakab (Baja város monográfusa), Borbíró (Vojnics) Ferenc, Baja polgármestere, valamint Telcs Ede szobrászművész munkásságának feldolgozásában.
„Van-e a riporternek életműve?” – tette fel a kérdést 1971-ben megjelent írásában, amire így válaszolt: „ Kollégám, sorstársam valamennyi riporter, barátom is jó néhány. A világ leggazdagabb emberei, percek ihletében élünk. Ha ez a perc, ha az a szó összeköt két embert, könnyebbé tette a munkát és szebbé az örömöt, ha érthetőbbé tette a világot, akkor elégedettek lehetünk. És akkor az sem baj, ha csak ennyi marad belőlünk: elhangzott…”
Merk Zsuzsa

Image
A bajai önkormányzat saját halottjának tekinti

Utolsó frissités ( 2013. február 22. péntek 14:24 )
 
< Előző   Következő >
Adventi rajzpályázat

Ma 2014. október 24. péntek, Salamon napja van.

Mogyi Kft.

 

Avartaposó túra

2014. október 25. Avartaposó túra. ...

 

Keresztények a közéletben c. előadás

2014. október 28. (kedd) 17 óra Dr. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Sz&ou...

 

Lukács Sándor: verseim tiszta tükrében

2014. október 29. (szerda) 19 óra Lukács Sándor: verseim tiszta tükrében. ...

 

Közönségtalálkozó Schäffer Erzsébettel

2014. október 29. (szerda) 18 óra Titkok, kalandok, találkozások - Közönségtal&a...

 

Adventi rajzpályázat

Pályázati időszak: 2014. október 13. – november 14. Mit jelent számodra az adventi ünn...

 

Őszi Színházi Játékok

2014. november 3. hétfő 19 óra BUBAMARA musical (Józsefvárosi West Side Story), a Turay Ida Sz&ia...
A térség vezető fotólaborja: www.fotomania.hu   Éjjel-Nappal Fotólabor
Varga Zoltán zenész

Hírlevél

Név:*
E-mail:*
facebook_bajavaros
SCHARPIE GYROS-HÁZA BAJA, BARTÓK BÉLA U.
Ifjúsági Szálló és Étterem
BAJAVET - Az állatorvosi rendelő - 6500 Baja, Szegedi út 54.
Bácskai Napló
Bajai Rádió Online
Felső-Bácskai Hulladékgazdálkozási Kft.