Önkormányzat
Fejlődés és előrelépés | Fejlődés és előrelépés |
|
|
|
Kedves Bajaiak! Két esztendeje kaptunk bizalmat Önöktől Baja városának vezetésére, és azt a feladatot, hogy városunkat szebbé, jobbá és sikeresebbé tegyük. Két év elteltével büszkén számolhatok be arról, hogy ez alatt az idő alatt számos közös sikert értünk el. Sok, már megvalósult fejlesztésről és kedvező változásról számolhatok be. Vannak olyan folyamatok, amelyek még most sem értek véget, és vannak olyanok, melyek majd ezután kezdődnek el. A fejlődés alapját az elmúlt két év folyamán teremtettük meg, és erre a biztos alapra építjük várospolitikánkat. Eddig is azt mondtuk: Baja fejlődésre van ítélve, hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres város legyen. Az elmúlt két év alapján elmondhatom, ez bebizonyosodott, Baja a fejlődés útjára lépett! Ez a beszámoló nem lezárása egy időszaknak, hiszen ez csupán a kezdet! Rengeteg a tennivaló, ahogy telnek az évek egyre több a munka. Látom azt, hogy mennyi megoldásra váró feladat van még. Amit a két év alatt elértünk, csupán részeredmény, a kezdete a fejlődési folyamatnak. Ezek az eredmények azonban nem jöhettek volna létre az Önök részvétele és támogatása nélkül! Fontosnak tartom ezt a számvetést, hiszen két év már elegendő idő ahhoz, hogy bemutatható legyen az elkezdett munkánk. Boldogan és büszkén tekintünk arra, amit sikerült elérnie városunknak, büszkék vagyunk arra, hogy munkánkkal Dr. Révfy Zoltán A kiadvány az alábbi linkre kattintva megnyitható pdf formátumban: klikk |
|
| Utolsó frissités ( 2009. március 30. hétfő 21:29 ) |
Ma 2010. szeptember 09. csütörtök, Ádám napja van.