Élni kell az új lehetőségekkel

Image
Muzsika és tánc

A nemzetiségek ünnepe volt az idei nagypréló, amelyet a hagyományok ápolásának jegyében tartottak a Bácskai Kultúrpalotában. Hagyományosan a bunyevác himnusz eléneklésével kezdődött a veliko préló, amelynek eredete egy 19. századi szokáshoz nyúlik vissza. A hosszú téli estéken sok falusi ember gyűlt össze. A fiatalok ismerkedhettek, a férfiak kártyázhattak, az asszonyok pedig fontak. Innen származik az elnevezés is.

Az első nagy fonót Szabadkán 1879-ben, Baján pedig 1911-ben szervezték.
Markovics Józsefné, a bajai kisebbségi önkormányzat elnöke köszöntőjét követően Horvátország budapesti nagykövete, Ivan Bandić a régi hagyományok mellett az új kor feladataira is utalt beszédében. Mint mondta, gyakorlatilag már nincsenek országhatárok, így egyre jobban megismerhetjük egymást. Ez új lehetőségeket teremt, melyekkel élni kell.
Baja polgármestere reményét fejezte ki, hogy a soknemzetiségű kultúra továbbra is otthonra talál a városban. Az idei prélóban a horvát testvérváros, Labin mellett Biograd küldöttsége is részt vett. Együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. Zsigó Róbert hangsúlyozta: a meglévő kapcsolatokon túl próbálnak erősíteni gazdasági téren is. Ennek érdekében márciusban utazhat ki Bajáról egy szakemberekből áll delegáció.
A bajai nagyprélón színre lépett az eszéki Ravnica tamburazenekar, a biogradi Klapa férfikar, a Sugovica ÁMK óvodája, a Szentistváni ÁMK, a Bunjevačka Zlatna Grana és a Čabar zenekar.
Bajai TV/G. Zs.

Utolsó frissités ( 2012. január 31. kedd 21:03 )