Testnevelés naponta

Hoffmann Rózsaállamtitkár
Hoffmann Rózsaállamtitkár

OKTATÁS Döntött a kormány arról, hogy az iskolákban vezessék be a mindennapos testnevelést. Az intézkedéstől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulását várják.  Az általános- és középiskolákban szeptembertől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelés órát kell tartani. 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is így lesz.
A közlemény szerint a mindennapos testneveléshez szükséges tornatermek felépítését és a testnevelő tanárok képzését az Új Széchenyi-terv finanszírozza.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta: a kerettantervek az alsó tagozaton a tananyag alapjául a Nemzetközi Atlétikai Szövetség számos országban kötelezően bevezetett gyermek-atlétikai programját használják fel. Gyakorlati bevezetésére a kormány támogatásával már nyáron támogatott továbbképzések indulnak a pedagógusoknak.
MTI