Ajándék a kórháztól

Megköszönték
Megköszönték

VÁROSHÁZA Ajándékkal köszönte meg az elmúlt évek munkáját Tóth Gábor főigazgató főorvos a bajai képviselőknek. A csütörtöki ülésen napirend előtt kapott szót a Bajai Szent Rókus Kórház irányítója. Mint mondta, a kórház 1979-ben került a városi intézmények sorába, míg idén májustól átvette az állam az önkormányzattól. - Köszönöm mindenkinek a támogatást. Továbbra is úgy gondolom, hogy a város része vagyunk, nem pedig egy idegen test. Bízom benne, hogy az évek múltával még jobb lesz a szolgáltatás színvonala - fogalmazott a főigazgató.

Zsigó Róbert polgármester hangsúlyozta: a kórház továbbra is a város legfontosabb intézménye. - Köszönjük valamennyi dolgozó eddigi munkáját és minden jót kívánunk a jövőben! Kérem, bármilyen probléma merül fel, forduljanak hozzám, illetve hozzánk a későbbiekben is. Valamennyiünk érdeke, hogy a jól működő kórház legyen a városban - reagált Baja polgármestere.
Géczy Zsolt